|}A Gotthárd-bázisalagutat a svájci Alpokban 17 évi építkezés után 2016. június 1-én nyitották meg. Teljes hossza 57 km, amivel 2016-ban a világ leghosszabb vasúti alagútja. Megépítésével az utazási idő jelentősen lerövidült. Korábban 3 óra 40 perc alatt érkeztek a vonatok Zürichből Milánóba. Ez az időtartam 2 óra 40 percre csökkent az új vonal teljes kiépítésével, amelyből mintegy 20 millió ember profitálhat. Az AlpTransit teljes szakaszán három alagút megépítésére van szükség.Az elsőt, amelyet Zürich és Litti között terveztek 20 km hosszban megépíteni, végül két szakaszra osztották. Az első szakaszt Zürich és Thalwil között már 2000-ben átadták a forgalomnak. A Zimmerberg-bázisalagút teljes kiépítésére később kerül majd sor.A második alagút a Gotthárd-bázisalagút, aminek első terveit már 1947-ben papírra vetették. Mivel az alagút különböző kőzetek és talajviszonyok között halad, és közepe táján mintegy 2000 m szikla magasodik fölé, nagyon gondos előkészítő munkára volt szükség. A Szövetségi Tanács 1995-ben hagyta jóvá a Gotthard-bázisalagút két egyvágányú alagútra kidolgozott előterveit: kereken 40 m távolságra épültek meg egymástól, amelyet 325 méterenként kötöttek össze. Irányváltásra, azaz a vonatoknak egyik alagútból a másikba való áthaladására két helyen: Sedrun és Faido közelében van lehetőség. Ugyanitt vannak elhelyezve a szellőztetőrendszerek, az egyéb műszaki helyiségek, valamint a biztonsági és kapcsolóberendezések is. Ugyancsak Sedrun és Faido körzetében épült ki két-két vészmegállóhely is, biztonsági okokból páronként egymással, a két alagúttól függetlenül összekötve.
نفق قاعدة غوتارد
0 meter
غوتهارد بيز:هو أطول وأعمق نفق للسكك الحديدية في العالم يجتاز قلب جبال الألب، ولقد افت...
Gotthardbastunneln
0 meter
Gotthardbastunneln är en järnvägstunnel genom Alperna i Schweiz. Den invigdes 1 juni ...
מנהרת בסיס הגוטהארד
0 meter
מנהרת בסיס הגוטהארד או מנהרת בסיס סן גוטארדו היא מנהרת רכבת העוברת מתחת לרכס הרי האלפ...
Σήραγγα βάσης Γκόταρντ
0 meter
Η Σήραγγα βάσης Γκόταρντ ή Γκοτάρντ είναι η μεγαλύτερη σήραγγα του κόσμου, μήκους 57,...
Tunelul de bază Gotthard
0 meter
Tunelul de bază Gotthard este un tunel de cale ferată prin masivul elvețian Gotthard,...
Gotthardin pohjatunneli
0 meter
Gotthardin pohjatunneli on 57-kilometrinen rautatietunneli Sveitsissä. Tunneli avatti...
Gotthardský úpatní tunel
0 meter
Gotthardský úpatní tunel je železniční tunel, který prochází alpským Gotthardským mas...
Angenstein
130 km
Das Schloss Angenstein ist eine mittelalterliche Burg und befindet sich auf dem Gebie...
Aeschenplatz
138 km
Der Aeschenplatz liegt im Zentrum der Schweizer Stadt Basel.LageDer Aeschenplatz lieg...Fügen Sie diese Karte zu Ihrer Website hinzu;
Wir verwenden Cookies und andere Tracking-Technologien, um Ihr Surferlebnis auf unserer Website zu verbessern, Ihnen personalisierte Inhalte und gezielte Anzeigen anzuzeigen, unseren Website-Verkehr zu analysieren und zu verstehen, woher unsere Besucher kommen. Datenschutz-Bestimmungen