ATLAS a CERN-beli nagy hadronütköztető gyűrű nevű részecskegyorsító öt épülő részecskedetektorának egyike. 45 méter hosszú és 25 méter átmérőjű hengeres detektor, 7000 tonnát nyom, amely nagyjából az Eiffel-torony tömege.A projekt 2500 tudóst és mérnököt foglalkoztat a világ 37 országának 169 intézetéből. A berendezés 2008-ban lett kész. A kísérletek várhatóan olyan jelenségeket fognak mérni, amelyekben olyan nagy tömegű részecskék vesznek részt, amelyeket nem lehetett mérni a korábbi alacsonyabb energiájú gyorsítókkal, és olyan új elméletekhez adhat támpontot, melyek túlmutatnak a részecskefizika standard modelljén.Története és céljaiAz ATLAS-együttműködés, a detektort építő fizikusok csoportja, 1992-ben jött létre, amikor a javasolt EAGLE (Experiment for Accurate Gamma, Lepton and Energy Measurements) és ASCOT (Apparatus with Super COnducting Toroids) együttműködés egyesítette erőit, hogy egyetlen, általános célú részecskedetektort tervezzenek a nagy hadronütköztető-gyűrű számára. Az új terv a két korábbi terv ötvözete lett, és felhasználták azt a detektorkutatást és fejlesztést, amit a Superconducting Supercolliderhez létrehoztak. Az ATLAS-kísérletet jelenlegi formájában 1994-ben javasolták, és hivatalosan 1995-ben alapították meg. További országok, egyetemek és laboratóriumok csatlakoztak a következő években, és további intézetek és fizikusok csatlakoznak az együttműködéshez ma is. Az elkészítése az egyes intézetekben kezdődött, a detektoralkatrészeket a CERN-be szállították, és 2003-tól kezdődően szerelik fel az ATLAS kísérleti állványára.
ATLAS experiment
0 meter
Hoch interessant. Leider sind die Führungen nur in Englisch und Französisch.
ATLAS
0 meter
ATLAS - sigla inglesa de A Toroidal LHC ApparatuS (Dispositivo Instrumental Toroidal ...
ATLAS
0 meter
ATLAS ist ein Teilchendetektor am Large Hadron Collider (LHC), einem Teilchenbeschleu...
ATLAS deneyi
0 meter
ATLAS deneyi, Avrupa Nükleer Araştırma Merkezi'nde 10 Eylül 2008'de deneyine başlanmı...
ATLAS (experiment)
0 meter
Sehr interessant es wird gerade der Vorplatz umgebaut, riesen Baustelle aber ich komm...
ATLAS-experimentet
0 meter
Sehr interessant es wird gerade der Vorplatz umgebaut, riesen Baustelle aber ich komm...
ATLAS検出器
0 meter
ATLAS検出器(トロイド型LHC観測装置)はCERN・LHC加速器の実験装置の一つである。スイス・ジュネーブの郊外、地下約100mのビームレベル(加速器本体が通っている...
The Globe of Science and Innovation
178 meter
Sehr interessant und man kann vieles lernen. Ein muss für Physik interresierte. Gutes...
Badan Riset Nuklir Eropa
247 meter
Interessante Einrichtung, gute Führung, aber zu sehen gibts relativ wenig.
Organisation Européenne pour la Recherche Nu...
488 meter
Interessante Einrichtung, gute Führung, aber zu sehen gibts relativ wenig.
Cern ATLAS
2 km
ATLAS - sigla inglesa de A Toroidal LHC ApparatuS (Dispositivo Instrumental Toroidal ...
ATLAS-experiment
2 km
Sehr interessant es wird gerade der Vorplatz umgebaut, riesen Baustelle aber ich komm...Fügen Sie diese Karte zu Ihrer Website hinzu;
Wir verwenden Cookies und andere Tracking-Technologien, um Ihr Surferlebnis auf unserer Website zu verbessern, Ihnen personalisierte Inhalte und gezielte Anzeigen anzuzeigen, unseren Website-Verkehr zu analysieren und zu verstehen, woher unsere Besucher kommen. Datenschutz-Bestimmungen