ATLAS a CERN-beli nagy hadronütköztető gyűrű nevű részecskegyorsító öt épülő részecskedetektorának egyike. 45 méter hosszú és 25 méter átmérőjű hengeres detektor, 7000 tonnát nyom, amely nagyjából az Eiffel-torony tömege.A projekt 2500 tudóst és mérnököt foglalkoztat a világ 37 országának 169 intézetéből. A berendezés 2008-ban lett kész. A kísérletek várhatóan olyan jelenségeket fognak mérni, amelyekben olyan nagy tömegű részecskék vesznek részt, amelyeket nem lehetett mérni a korábbi alacsonyabb energiájú gyorsítókkal, és olyan új elméletekhez adhat támpontot, melyek túlmutatnak a részecskefizika standard modelljén.Története és céljaiAz ATLAS-együttműködés, a detektort építő fizikusok csoportja, 1992-ben jött létre, amikor a javasolt EAGLE (Experiment for Accurate Gamma, Lepton and Energy Measurements) és ASCOT (Apparatus with Super COnducting Toroids) együttműködés egyesítette erőit, hogy egyetlen, általános célú részecskedetektort tervezzenek a nagy hadronütköztető-gyűrű számára. Az új terv a két korábbi terv ötvözete lett, és felhasználták azt a detektorkutatást és fejlesztést, amit a Superconducting Supercolliderhez létrehoztak. Az ATLAS-kísérletet jelenlegi formájában 1994-ben javasolták, és hivatalosan 1995-ben alapították meg. További országok, egyetemek és laboratóriumok csatlakoztak a következő években, és további intézetek és fizikusok csatlakoznak az együttműködéshez ma is. Az elkészítése az egyes intézetekben kezdődött, a detektoralkatrészeket a CERN-be szállították, és 2003-tól kezdődően szerelik fel az ATLAS kísérleti állványára.
Cern ATLAS
0 meter
ATLAS - sigla inglesa de A Toroidal LHC ApparatuS (Dispositivo Instrumental Toroidal ...
ATLAS-experiment
0 meter
Sehr interessant es wird gerade der Vorplatz umgebaut, riesen Baustelle aber ich komm...
Organisation Européenne pour la Recherche Nu...
1 km
Interessante Einrichtung, gute Führung, aber zu sehen gibts relativ wenig.
The Globe of Science and Innovation
1 km
Sehr interessant und man kann vieles lernen. Ein muss für Physik interresierte. Gutes...
ATLAS deneyi
2 km
ATLAS deneyi, Avrupa Nükleer Araştırma Merkezi'nde 10 Eylül 2008'de deneyine başlanmı...
ATLAS-kísérlet
2 km
ATLAS a CERN-beli nagy hadronütköztető gyűrű nevű részecskegyorsító öt épülő részecsk...
ATLAS (experiment)
2 km
Sehr interessant es wird gerade der Vorplatz umgebaut, riesen Baustelle aber ich komm...
ATLAS検出器
2 km
ATLAS検出器(トロイド型LHC観測装置)はCERN・LHC加速器の実験装置の一つである。スイス・ジュネーブの郊外、地下約100mのビームレベル(加速器本体が通っている...
ATLAS-experimentet
2 km
Sehr interessant es wird gerade der Vorplatz umgebaut, riesen Baustelle aber ich komm...
Badan Riset Nuklir Eropa
2 km
Interessante Einrichtung, gute Führung, aber zu sehen gibts relativ wenig.Fügen Sie diese Karte zu Ihrer Website hinzu;
Wir verwenden Cookies und andere Tracking-Technologien, um Ihr Surferlebnis auf unserer Website zu verbessern, Ihnen personalisierte Inhalte und gezielte Anzeigen anzuzeigen, unseren Website-Verkehr zu analysieren und zu verstehen, woher unsere Besucher kommen. Datenschutz-Bestimmungen