A Zytglogge egy középkori torony az UNESCO világörökség részét képező berni óvárosban. Szerepel a svájci nemzeti kultúrkincsek leltárában is. A 13. században épült és szolgált már őrtoronyként, börtönként és óratoronyként is. Története során többször megváltoztatták a díszítését, valamint többször felújították és átalakították.Története1218–20 körüli építésekor a Zytglogge kaputoronyként működött Bern nyugati városfalában. Ez a városfal azt követően épült, hogy a város függetlenné vált a Római Birodalomtól és terjeszkedni kezdett nyugati irányba. Abban az időben a Zytglogge még csak 16 méter magas volt. Mikor 1270-75 között a város gyors növekedése miatt még nyugatabbra kellett tenni a városfalat (a Käfigturmig), akkor megnövelték a Zytgloggét 7 méterrel, hogy be lehessen róla látni a környező házakat.1344–46 körül még nyugatabbra kellett tenni a városkaput a további terjeszkedés miatt egészen a mára megsemmisült Christoffelturmig. Ekkor alakították a Zytgloggét női börtönné, melynek jellemzően Pfaffendirnék lettek a lakói, azaz olyan nők, akiket egyházi személlyel való paráználkodásért ítéltek el. Az épület ekkor kapott először magastetőt.Az 1405-ös nagy tűzvészben a torony teljesen kiégett. Szerkezeti sérüléseket szenvedett, a javítás csak 1983-ban fejeződött be teljesen az utolsó restaurációval. A börtöncellákat a tűzvészt követően nem használták tovább és ekkor, a 15. század elején első ízben rögzítettek órát a toronyra. Ez az óra és a harangjáték adták a Zytglogge nevét. Berni német nyelven azt jelenti, hogy időharang.15. század végén a Zytgloggét és a többi berni kaputornyot is kibővítették és burgundiai romantikus stílusban díszítették. A Zytglogge egy új lámpával, négy saroktornyocskával és címerdíszítésekkel gazdagodott. Feltehetően ekkor épült a lépcsőtorony is. A csillagászati órát is ekkor bővítették ki olyanra, ahogy ma is látható. 1527–30 között Kaspar Brunner teljesen újjáépítette az óraművet, a kapuba pedig boltív került, hogy biztos alapon álljon a nehéz gépszerkezet.
Zytglogge
0 meter
Ein toller Turm mit beeindruckendem Ziffernblatt und Verzierungen rund um den Turm. S...
Zytglogge
0 meter
Ein toller Turm mit beeindruckendem Ziffernblatt und Verzierungen rund um den Turm. S...
Vieille ville de Berne
38 meter
Die Altstadt von Bern ist eine wunderschöne sehenswürdige und interessante Stadt. Sie...
Einsteinhaus
162 meter
Kleines Albert Einstein Museum in Bern . Das Personal ist freundlich. Wenn man vom...
Einsteinhaus Bern
162 meter
Kleines Albert Einstein Museum in Bern . Das Personal ist freundlich. Wenn man vom...
Einsteinhaus
162 meter
Kleines Albert Einstein Museum in Bern . Das Personal ist freundlich. Wenn man vom...
Maison d'Einstein
162 meter
Kleines Albert Einstein Museum in Bern . Das Personal ist freundlich. Wenn man vom...
Дом-музей Альберта Эйнштейна...
162 meter
Interessante Ausstellung, hatte viele Besucher, war erstaunt. Schön hergerichtete Zim...
アインシュタイン・ハウス
162 meter
Interessante Ausstellung, hatte viele Besucher, war erstaunt. Schön hergerichtete Zim...
Vieille ville de Berne
190 meter
Die Innenstadt von Bern ist grossartig. Als Zürcher besuche ich die Stadt sehr gerne,...
Cathédrale De Berne
262 meter
Imposantes gotisches Bauwerk im Zentrum von Bern . Höhe 100,6m . Sehr schöne farbi...
Rendez-vous Bundesplatz
303 meter
Rendez-vous Bundesplatz 2018: vom 19. Oktober bis 24. November 2018
Waisenhausplatz
307 meter
Der Waisenhausplatz ist ein zentral in der Stadt Bern (Schweiz) gelegener Platz.LageD...
Bärenplatz
318 meter
Der Bärenplatz ist ein zentral in der Stadt Bern (Schweiz) gelegener Platz. Er mündet...
Bahnhofplatz
567 meter
The Bahnhofplatz is a plaza in the Old City of Bern, the medieval city center of Bern...
Reitschule
783 meter
Cool hier in der Reithalle, da gibts erstklassigen Stoff, die Gratis Corona Impfung w...Fügen Sie diese Karte zu Ihrer Website hinzu;
Wir verwenden Cookies und andere Tracking-Technologien, um Ihr Surferlebnis auf unserer Website zu verbessern, Ihnen personalisierte Inhalte und gezielte Anzeigen anzuzeigen, unseren Website-Verkehr zu analysieren und zu verstehen, woher unsere Besucher kommen. Datenschutz-Bestimmungen